A titulus nélküli portfóliómunkások

Mikor megkérdezik, mivel foglalkozom, bevallom őszintén, sokszor zavarba jövök.

Na nem azért, mert szégyellném, vagy mert kínos lenne a számomra, hanem egészen egyszerűen azért, mert nem mindig van rá egyértelmű válaszom.


Mi, emberek szeretünk egyszerűsíteni. Szeretünk skatulyázni. Ha mindent egyszerűsítünk, azt érezzük, jobban értjük a dolgokat, közelebb kerülünk a megoldáshoz.

Vegyünk például egy kitöltésre váró jelentkezési űrlapot, ahol az adatainkat kell megadnunk.


Nem (nő vagy férfi) - 1 válaszra kíváncsiak. Két válasznak nincsen hely.

Kor - Senkit nem érdekel, hogy te pszichológiai és társadalmi kor szerint mennyi vagy. Mindenki a kronológiai életkorodra kíváncsi, a szociális és pszichológiai életkorod tartsd meg inkább magadnak.

Lakhely - Egy digitális nomád vajon mit ír ide? Vagy aki évente költözik országon belül?

Családi állapot - A Wikipédia szerint a családi állapot meghatározásánál te vagy egyedülálló vagy házas lehetsz. A kettő közöttit a társadalom (legalábbis a Wikipédia) nem tudja értelmezni. De mi van akkor, ha te évek óta párkapcsolatban élsz, ráadásul egy fedél alatt, de nincs gyűrűtök? Viszont közös kasszán vagytok, közös terveket szőttök, közösen tervezitek a jövőt.

Foglalkozás - Na, ez számomra a legmumusabb kérdés mind közül. Mégis mi a fenét írjon ide az, aki vállalkozó, egyszerre több mindent csinál, sőt, akár különböző témájú projekteket visz? Akinek 3-4 különböző foglalkozása, szakmája is van, és nem tudja, milyen olyan cimkét húzzon magára, amivel pontosan kifejezhetné a valóságot?!


Talán ezeken a jelentkezési lapokon nem is a valódi személyiségünket adjuk meg, hanem egy leegyszerűsített verziónkat?

Fotó: Pakó Petra Photograhy

Fotó: Pakó Petra Photography

Nem olyan rég betelt a pohár nálam, így kénytelen voltam utánanézni, hogy mi ez a jelenség a fogalkozáshalmozás/projekthalmozás körül. Azt hiszem, abban bíztam, hogy van valami kifejezés erre az állapotra, és nem vagyok teljesen abnormális.

Roman Krznaric - Hogyan találjuk meg a nekünk való munkát? című könyvének segítségével egészen újszerű felfedezéseket tettem.

Krznaric szerint manapság a világ tele van reneszánsz generalistákkal, vagy más néven portfóliómunkásokkal. Olyan emberekkel - és legtöbbjük diplomás-, akik könnyen zavarba jönnek attól a kérdéstől, hogy “És mivel foglalkozol?”. Mert bizony vagyunk jópáran ebben a generációban (és talán generációón túl is) úgy , hogy egyszerre nagyon sokmindennel szeretünk foglalkozni - sokszor ezek egymástól nagyon is különböznek - és hülyén érezzük magunkat, hogy hirtelen nem tudjuk pontosan rávágni azt, hogy “orvos vagyok”, vagy “jogász vagyok”, vagy “pék vagyok”. Mi van, ha ez ennél sokkal bonyolultabb nálunk?


A szerző szerint vannak ezek a generalisták, akiknek az élete teljesen elfogadható okokból úgy néz ki, hogy például heti három napot dolgoznak egy nonprofit szervezetnél pl. projektmenedzserként, aztán 1 napot iskolában tanítanak hátrányos helyzetű gyerekeket, 2 napot meg főzőtanfolyamot szerveznek időseknek, vagy éppen állatmenhelyen dolgoznak.


Elgondolkodtam. Mi van akkor, ha az állhat ennek a dolognak a hátterében, hogy nem létezik egyetlen olyan munka sem, amivel a személyiségünk minden oldalát ki tudnánk fejezni?

Mi van akkor, ha mi, nyughatatlan projektgyűjtők a különböző munkákkal/projektekkel a személyiségünk különböző szeleteit elégítjük ki? Ha mindegyik projektet, amiből akár pénzünk van, akár nincs, azért csináljuk, mert mindegyikben mást élvezünk - az egyikben a szervezést, a másikban a közösséget, a harmadikban a csendes alkotás folyamatát.

Egyetlen ilyet találni nagyon nehéz - vagy talán nem is lehet. Talán nem is kell. Talán ha vannak különböző nemi szerepeink (például nőként - jobbesetben - egyszerre éljük meg az anyaságot, a társ/feleség szerepét, a dolgozó nőét, a barátnőét), létezhetnek különböző alkotó/munka szerepeink? Vajon vannak olyanok, akik nem munkamonogámok?


Ha megkérdezik ezek után, hogy mivel foglalkozom, továbbra is keresgélnem kell még a tökéletes kifejezést, mindenesetre jó tudni, hogy nem vagyok ezzel a jelenséggel egyedül. Egy kedves ismerősöm mesélte például nemrégiben, hogy neki a külföldi coach-a “human popcorn machine”-ként definiálja magát, így fedi le azt, hogy emberekkel foglalkozik, őket fejleszti és igyekszik belőlük kihozni a lehető legtöbbet. Szerintem zseniális a kifejezés! :) Nálam 10/10!

Szóval azt hiszem én is keresgélem még a tökéletes titulust, ami a spanyol coach-hoz hasonlóan lefedi mindazt, amivel ki lehet fejezni ezt a sokoldaú munkavégzést, ami modernebb elnevezése lehet a portfóliómunkásnak és ami igazán én vagyok.

#munka #munkakeresés #útkeresés #sokoldalúmunkavégzés