"Ennyi lenne az élet?"

Az utóbbi hónapok baráti beszélgetései során szinte kivétel nélkül szóba került a munka. Van olyan barátom, aki éppen most mondott fel, mert besokallt és nem bírta tovább az értékteremtéstől mentes, monoton munkáját. Helyette világot lát és utazik. Mások már a saját vállalkozásukban dolgoznak. Sőt, többen nem hogy munkahelyet, hanem komplett szakmát váltottak. Igen, így harminchoz közeledve, diplomákkal, munkatapasztalatokkal és egzisztenciával a zsebükben.

Közös bennük, hogy amikor a munkáról beszéltek, a szavaik mögött undor, gyomorgyörcs, frusztráció és fáradtság jelent meg. És ugyancsak közös bennük az, hogy elég bátrak voltak a váltáshoz.


Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de nálam gyakran előfordul, hogy a barátokkal/ismerősökkel folytatott beszélgetések során a csevej legelején a munka kerül szóba és - társaságtól és alkalomtól függően - általában elég nagy szeletet hasít ki az eszmecseréből.

Miért van ez?

Én azt sejtem, hogy azért, mert ez fontos mindannyiunk számára. Fontos, mert rengeteg időt töltünk vele, mert napközben a munkahelyünkön ér minket számtalan inger, azon projektek kapcsán, amin éppen dolgozunk, azok által, akikkel dolgozunk. Sokat gondolkozunk ezen a reggeli készülődés vagy az esti hazaút közben.

És mégis annak ellenére, hogy ennyire meghatározó részét képezi az életünknek, nagyon sokan még mindig nem azt csinálják, amit igazán szeretnének, amiben jól érzik magukat és amiről lelkesen mesélnek másoknak. Vajon miért?


Én azt gondolom, hogy egyrészt azért, mert nem így szocializálódtunk és nem ezt látjuk magunk körül nagy százalékban. Az egyetemen mást súlykolnak belénk, és a társadalom sem könnyíti meg a dolgunkat. Mindenki folyamatosan panaszkodik körülöttünk, hogy mennyire sz*r neki, mennyire utálja az életét, meg amúgy is, hagyja őt mindenki békén, mert épp instagramozik.

Másrészt a félelem és a kockázatkerülés-kényelemkeresés kombináció miatt. Ha van egy nagyszerű ötletünk, többségében nem vágunk bele, mert félünk a kudarctól, a bukástól. Egyszerűbb, könnyebb egy jól fizető állás kényelmes székében leélni az életünket, miközben biztos pénz jön a bankszámlánkra és közben megengedhetjük magunknak, hogy egy aperol fölött keseregjünk heti kétszer a barátainknak arról, hogy milyen rossz nekünk. Aztán jön a magyarázkodás saját magunknak, hogy igazából nem is olyan sz*r, lehetne rosszabb is, elvégre nem a híd alatt lakunk, tudjuk fizetni a hitelünket és évi ktészer még nyaralni is eljutunk. Így a nap végén - annak ellenére, hogy egyáltalán nem elégít ki az, amit csinálunk - inkább benne maradunk a puha, meleg kakiban.


Miért van az, hogy az ismerőseink kisebbik százaléka van csak igazán jól a munkájával? Nem állítom azt, hogy aki multiban dolgozik, az törvényszerűen ne szeretné, amit csinál, de azt látom magam körül, hogy egyre többeknél jön el az a pont, amikor közel a harminchoz/negyvenhez felteszik a nagy kérdést maguknak: “Ennyi lenne az élet?” "Ezért tanultam?" "Ennyire vagyok hivatott, hogy életem végig ezt csináljam, amit utálok?"

Szerintem, ha már valaki felteszi ezeket a kérdéseket saját magának és úgy igazán elgondolkodik rajtuk, az óriási mérföldkő.

A következő szint már az, hogy a saját magának tett kifogáskeresés (hogy miért is van igazából mégis jól minden úgy, ahogy most van) és siránkozás helyett cselekvésre szánja el magát és változtat.

Ilyenkor tapasztalataim szerint a következő dolgokat teszi az ember a húszas éveik végén/harmincas évei elején:

  • Azonnal munkahelyet vált. Ugyanaz az iparág, hasonló munkakörnyezet, de új emberekkel, új projekteken. A változás már ezen a ponton nagyon üdítő lehet. Ezt egyesek külföldre költözve teszik meg, mások itthon próbálják megtalálni a számításaikat ilyen téren.

  • Szabadúszó (freelancerek) lesz. Valószínűleg marad ugyanabban a szektorban, csak projekt alapon kezd el dolgozni akár ugyanannak a cégnek, viszont jóval rugalmasabb időbeosztással. Ő dönti el, melyik projektet vállalja be, hány ügyféllel dolgozik. Általában határidőre, órabér alapon végzi a munkáját.

  • Saját vállalkozást alapít. Először talán csak egyedül csinál mindent egyéni vállalkozóként, de a legtöbbeknek alapvetően célja, hogy növekedjenek, csapatot építsenek, céggé válhassanak.

  • Visszaül az iskolapadba és átképezi magát. Valami teljesen másba kezd. Van olyan, akiben miután megszületik a változtatási szándék, még marad egy kicsit az aktuális munkahelyén, viszont hétvégente vagy esténként már OKJ tanfolyamot végez vagy levelező tagozaton tanul. Sőt, olyannal is találkoztam már, aki ilyen esetben 40-ről 30 órára csökkentette a munkaidejét, hogy még több időt tudjon a tanulásnak szentelni.

  • El Caminora, hosszabb vakációra, külföldi pihenésre indul, hogy újradefiniállja magát. Hogy időt adhasson saját magának, olvasson, meditáljon, új élményeket gyűjtsön, önkénteskedjen, ÉLJEN. Hogy meghallja a gondolatait, a belső vágyait. Vagy ha utazni nem is, de megállni és kiszakadni néhány hétre mindenképp jót tud tenni.

Ha valaki évekig van a munkahelyén és a végére belefásul, tanácsatalanná válik, hogy mihez kezdjen magával, de már eljut arra a pontra, hogy bátor lesz és kezébe veszi az irányítást, szerintem a felsorolásból az utólsó pont az egyik legígéretesebb vállalás. A mai világban csak az igazán bátrak engedik meg maguknak azt a luxust, hogy újradefiniállják a céljaikat, sőt, hogy újakat fogalmazzanak meg.


Nagyon büszke vagyok a barátaimra/ismerőseimre/coacholt ügyfeleimre azon a ponton, amikor rájönnek, hogy az életben a munkának nem kell értelmetlen és boldogtalan tevékenységnek lennie. Akkor pedig még inkább büszke vagyok rájuk, amikor fel is mernek állni, hogy változtassanak, hogy új célokat találjanak, hogy ráleljenek a boldogságot adó munkaforrásra, amiben igazán ki tudnak teljesedni.


És teljesen mindegy, hogy ezt egy rugalmas feltételeket biztosító multiban, önálló vállalkozásban, KKV-ban, itthon vagy külföldön, ugyanabban vagy valami teljesen más szektorban találjuk meg, a lényeg az, hogy érdemes meghallani azt a belső hangot (vagy elkezdeni hallgatni rá), amit oly sokszor elnyom a munkahelyi emailértesítések zaja. Érdemes addig keresni, amíg meg nem találod a számításaidat, amíg meg nem érzed az örömet adó munka ízét.

Szívből kívánom, hogy egyre többen hallják meg ezt a belső hangot és legyenek elég bátrak a változtatáshoz!

#sokoldalúmunkavégzés #munka #munkakeresés #útkeresés #munkahelyváltás