Ezt jelenti nálam az "énidő"

Talán hallottál már Stephen Covey: "A kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása” című könyvéről.

Az első hat szokásról a fenti videóban hallhatsz részletesebben, én ezt a bejegyzést a hetedik szokásnak, vagyis a feltöltődésnek, kikapcsolódásnak, regenerálódásnak szentelem. Ahhoz ugyanis, hogy bírjuk a hétköznapi munkánkat és jól érezzük magunkat, fontos, hogy szenteljünk időt önmagunkra, saját magunk feltöltésére.

Az önmagunkkal töltött időt - amit én szeretek énidőnek hívni - a szerző 4 részre, 4 különböző dimenzióra osztja.

A testi egészségünkre, a spirituális, a mentális feltöltődésünkre és a közösséghez, a másokhoz való kapcsolódásra.

Photo by Pakó Petra Photography

Vizsgáljuk meg ezeket közelebbről.

  1. Az elsővel valószínűleg nem mondok újat - ebbe a halmazba tartozik a rendszeres testmozgás és az egészséges táplálkozás.

  2. A másodikba többek között a meditációt, a vallás gyakorlását, a jógát és minden olyan tevékenységet sorolhatunk, amellyel egy “felsőbb szinthez" kapcsolódunk. Az én véleményem szerint a pozitív gondolkodás is egyfajta ilyen jellegű tevékenység.

  3. A mentális feltöltődéshez az olvasás, illetve saját magunk fejlesztése tartozhat.

  4. Az utolsó dimenzió számomra egy kicsit kilóg a sorból. Az első három egy magányosabb tevékenység, ahol szűken értelmezhető az énidő fogalma, míg a másokhoz való kapcsolódás egy társas tevékenység. Mégis, függetlenül attól, hogy valaki extro-, vagy introvertált, mindenkinek szüksége van az emberi kapcsolódásokra. Legyen szó a családunkkal, párunkkal, barátainkkal töltött minőségi időről, vagy akár egy közösségben való fejlődésről, ezek az aktivitások - ha valóban minőségi kapcsolódásról beszélünk - töltenek minket.

Az utóbbi években ezek a tevékenységek fel-felbukkantak az életemben. De nehogy azt gondold, hogy ez egy alaposan átgondolt és megtervezett, tudatos döntés eredménye volt…ó, nem…sokkal inkább jellemezte a rendszertelenség, kiszámíthatatlanság, na meg az, hogy éppen mikor mihez volt kedvem, időm.

Ja, igen, a kedvemcem. Az idő. A híres “nekem erre nincs időm” mondat.

“Nekem nincs időm arra, hogy magammal foglalkozzak, hogy eljárjak sportolni, hogy olvassak, hogy kiírjam magamból a gondolataimat, hogy a barátaimmal találkozzak….hiszen dolgozom!”

Ez a mondat az utóbbi 1,5 év kivételével nálam is egy sztenderd volt, mindig ezzel takaróztam, mert hát ugye annyira sok szuper fontos dolgot csináltam, hogy minden bizonnyal indokolt volt saját magamat sorolni a TODO listám legvégére.

Aztán jöttek a csúnya pánikbetegségek, mentális összeomlások, alvászavar és egyéb finomságok, amik elgondolkodtattak, hogy talán valamit rosszul csinálok. Így hát elkezdtem változtatni és tudatosan odafigyelni néhány dologra. A kulcs számomra ebben is, mint olyan sok mindenben, a tudatosságban rejlik.

Az elején nem volt könnyű. Nem különösebben szerettem egyedül lenni, és gyakran nem nyugodtam addig, amíg az összes üres helyet a naptáramban meg nem töltöttem munkával, vagy munkával kapcsolatos programokkal.

Időbe telt, mire fontossá váltam magam számára, mire tényleg elkezdett számítani az, hogy jól érezzem magam a bőrömben, hogy szeressek magammal időt eltölteni, hogy szeressek magammal lenni. Hogy akkor is feltaláljam magam, amikor Pepe éppen nincs itthon, vagy történetesen nincs programom egy adott estén.

Még mielőtt megosztom veled, hogy nálam hogyan néz ki a gyakorlatban az énidő ezen 4 dimenziója, szögezzük le, hogy még nincs gyerekem. Hogy az énidőt egy gyerek mellett hogyan lehet megvalósítani….na azt majd később meglátjuk.

 

1. Testi feltöltődés

Heti 2 edzés (2x 60 perc)

A sport fiatalabb koromban óriási szerepet töltött be az életemben, ugyanis 16 évig versenyszerűen karatéztam, sőt, a magyar válogatott kerettag is voltam. Hosszú évekig a hétvégéim másról sem szóltak, csak versenyekről, edzőtáborokról, felkészülésekről, diétázásokról. Aztán felköltöztem Budapestre az egyetem miatt, bekerültem új közösségekbe és bár az első két évben még ingáztam Nyíregyháza és Budapest között (Nyíregyen volt a csapatom, akikkel hétvégén edzettem, de a hétköznapokat már nagyvárosi egyetemistaként éltem), egy idő után eltűnt a szenvedély a karate iránt és abbahagytam.

Furcsa, de 1-2 évig nem is igazán hiányzott, a korábbi rendszeres mozgásnak köszönhetően a testem egy ideig abba az "illúzióba kergette magát", hogy bűntetlenül tömheti magába a mekis sajtburgereket, aztán egy idő után a tükörben egy addig ismeretlen dolog integetett vissza - a narancsbőr. Rájöttem, hogy attól, hogy a tízes éveimet végigsportoltam, az még nem jelent garantált feszességet a húszas éveimre.

Így kényszert éreztem, hogy havi bérletet váltsak a konditerembe és látogatója legyek a csoportos óráknak. Volt itt minden - kangoo, spinning, body art, pilates, krav maga, de én valahogy egyik mellett sem tudtam igazán elköteleződni.

Aztán hogy, hogy nem, 2017. végén besokalltam, és a tavalyi évet azzal kezdtem, hogy kerestem egy személyi edzőt magamnak. Az volt az elképzelésem, hogy kellően motiváló lehet, ha van valakivel egy megbeszélt, fix időpontom az edzőteremben, ami be van írva a szeretett naptáramba (és ugye ha az ott van, akkor azt nem lehet csak úgy, büntetlenül semmibe venni). Így felkerestem a lakóhelyemhez közeli edzőtermet, kinéztem a legszimpatikusabb edzőt (női edzőt szerettem volna már a kezdetektől), és írtam neki. Így találtam rá Vajda Verára, akihez mostmár több, mint 1 éve általában heti kétszer eljárok személyi edzésre.

Nagyon szeretem, hogy Vera felépít nekem egy edzéstervet és pontosan megmondja, hogy mit csináljak. Mivel nagyon sok olyan dolgot csinálok, amihez a kreatív energiáimra van szükségem, gyakran teljes folyamatokat kell nulláról kigondolni és megvalósítani, hálás vagyok neki, hogy legalább az edzőteremben kikapcsolhatom egy kicsit az agyam és olyankor csak a testem dolgozik.

Az is nagy tanulság számomra, hogy a reggeli edzések nekem sokkal jobban beválltak. Mivel esténként gyakran van programom, sokszor volt kifogás, hogy nincs időm edzeni, reggelente azonban - bár botrányosan nehéz kimászni az ágyból - kevesebb a kifogás, és mire kitalálnék egy igazán ütőset, addigra már túl is vagyok az edzésen, frissen kezdhetem el a napot és egy kicsit még büszke is vagyok saját magamra, amiért "ma is megcsináltam".

Étkezés

Erről nem tudok túl sokat írni. Nem diétázom, nem számolok a kalóriákat, de nem is zabálok össze mindent. Eszem, ami jól esik, amikor jólesik, próbálok figyelni arra, mit kíván a szervezetem. #endofstory

Masszázs

Ez is egy viszonylag új felfedezésem, hogy a masszázs mennyire jót tud tenni a testemnek és a lelkemnek. Bár azt nem merném kijelenteni, hogy rendszeresen járok, de időnként azért igyekszem látogatást tenni egy jó masszőrnél.

2. Spirituális kapcsolódás saját magunkkal

Ide általában a klasszikus meditálást sorolják, na mármost én nem meditálok. Kéne, de nem teszem.

Viszont lássuk csak, hátha van itt valami…

Jóga

Ez inkább a tavalyi évemben volt igazán erősen jelen az életemben. Szerettem Nóri jóga óráit, mert nemcsak testileg töltöttek fel, de tényleg ki is tudtam kapcsolni, átszellemültem, sőt, az órák végén még meditáció/relaxáció is volt - amin a legtöbbször elaludtam, de akkor is nagyon jólesett.

Az edzésekkel ellentétben a jóga számomra inkább egy olyan tevékenység (volt, de tervezem, hogy visszatérek), ami inkább este esik jól.

Takarítás

Bármennyire hülyén hangzik, én szeretek takarítani. Valahogy azt érzem, hogy ilyenkor kicsit a lelkemet is megtisztítom. Szeretem a rendet, a tisztaságot a lakásunkban, a ruhásszekrényemben, a táskámban, a sminkcuccaim között. Egy két lábon járó Marie Kondo vagyok. Ráadásul én takarítás közben igazán jókat tudok gondolkodni az élet nagy dolgairól. Ilyenkor még zenét sem kapcsolok, csak teljes csendben gondolom végig a dolgokat.

Ha feszült vagyok, a pakolással/mosogatással/takarítással elég jól le tudom nyugtatni magam.

Szokott is Pepe viccelődni azon, hogy majd a leendő házunkban, a dolgozó szobámban lesz az íróasztal alatt egy gomb, ami egy pillanat alatt kupit csinál, így ha ideges vagyok, rögtön ott az instant megoldás a megnyugvásra :)

Habfürdő egy pohár borral

Egy hosszú, fárasztó nap után egyenesen imádom, ha vehetek egy forró fürdőt, amihez rendszerint csatlakozik egy pohár fehér bor, egy illatgyertya és egy fürdőbomba (betegesen szeretem a fürdőbombákat :D). Van, hogy kapcsolok zenét, van, hogy sorozatot nézek közben, van, hogy csak élvezem a víz csobogását és a csendet.

100% énidő, amire hetente legalább egyszer szükségem van, különösen az őszi/téli időszakban.

Egy jó pszichológus aranyat ér

Bár az utóbbi hónapokban épp nem járok már pszichológushoz, 2018-ban rendszeresen tettem látogatást az ő, illetve a kineziológus rendelőjében is. Meggyőződésem, hogyha az ember elakad az életében bizonyos kérdésekben, sokkal gyorsabban és hatékonyabban oldhatja meg a problémáit, hogyha egy szakavatott személy előtt kiteszi a lelkét egy boncasztalra és alaposan megvizsgálja, mi van odabent. Én csak ajánlani tudom a terápiát, ami szintén nem nevezhető klasszikus értelemben vett énidőnek, én most mégis ide sorolom.

3. Mentális énidő

A “havi 1 inspiráló könyv” kihívás

Mindig is szerettem olvasni és 2019-ben kitaláltam egy új kihívást ezzel kapcsolatban - havonta szeretnék legalább 1 könyvet elolvasni. Viszont itt még nincs vége a dolognak, ugyanis szeretném, ha ezek olyan történetek lennének, amelyek inspiráló nőkről szólnak, vagy inspiráló nők tollából született alkotások. Így február közepén már a 3. könyvemet fogyasztom - Michelle Obama januárban magasra tette a lécet, alig bírtam letenni a több, mint 400 oldalas könyvet, majd jött a humorral és iróniával fűszerezett magyar valóság Szentesi Évától, a februári estéket pedig képzeletben Mexikóban töltöm Frida Kahlo Füveskönyvének olvasása közben.

Csodálatos kihívás, ami egyszerre fejleszt mentálisan, kapcsol ki és inspirál.

Az új tanulási módszerem: podcastok hallgatása

Szintén az utóbbi pár hónapra nyúlik vissza az, hogy rendszeresen hallgatok podcastokat, leginkább akkor, amikor tömegközlekedem.

A hazai kedvemceim Nánásiék csatornája, a Nők az úton, a Biznisz Boyz és a Párnacsata. Szuper alternatíva, ha már unom a Spotify-os playlisteket és szeretném értelmesen kitölteni a napomba besurranó holtidőszakot.

4. Másokhoz való kapcsolódás

Közösségben fejlődni az egyik legizgibb énidős alternatíva

…legalábbis számomra az. Az utóbbi 9 évben a női közösségek, a női közösségekben való önfejlesztés óriási szerepet játszottak az életemben. Az egyetem alatt ott volt az Effemine - Egyesület a fiatal nőkért, aztán jött a Business Women's Network megalapítása, 2018 elejétől pedig a Womenspiration. Bár már sokat írtam arról, hogy mit jelent számomra a női közösség és az itt hallott történetek ereje, nem győzöm hangsúlyozni azoknak az energiáknak a létezését, melyek képesek megjelenni egy-egy ilyen eseményen. Inspiráló, lélekmelengető, alkotásra ösztönző.

Csajos esték

Nincs sok barátnőm, de akik vannak, sok évre nyúlik vissza velük a kapcsolat és a legkülönbözőbb helyekről "szedtük össze egymást". Van középiskolai barátnőm, barátnők az egyetemről, az Effemine-ből, a KAPTÁR-os időkből, és a jelenlegi projektekből. Általában mindenki ezer dolgot csinál, komoly párkapcsolattal, karrierrel, saját vállalkozással rendelkezik, nem könnyű összeegyeztetni a találkozókat, de amikor sikerül, nagyon tudunk örülünk egymásnak és mindig ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.

Számomra ezek a hétköznap esték vagy hétvégi délutánok felérnek egy terápiás kezeléssel - itt is visszaköszönnek a történetek. Elmeséljük egymásnak, kivel mi történt a legutóbbi találkozónk óta, ki min megy keresztül mostanában. Bár nem egyedül vagyok ilyenkor, mégis nagyon fontos énidős órák ezek.

Bocsi lányok a fotóért, de ez nagyon közell áll a szívemhez :D

#datenight

Így közel 5 év után nem szeretnék megfeledkezni a párkapcsolatomról sem (bár erről később fogok még írni). Az utóbbi években igyekszünk figyelni arra, hogy ne csak eléldegéljünk egymás mellett és hagyjuk, hogy felőröljön minket a mókuskerék, hanem heti legalább 1 hétköznap este legyen egy randi estünk - egy olyan minőségileg kettesben töltött idő, amikor elmegyünk színházba, moziba, beülünk vacsizni valahová, vagy csak otthon maradunk, bekuckózunk, filmezünk, kaját rendelünk, beszélgetünk, tervezünk.

Az egyes dimenziók között természetesen vannak átfedések, sőt, lehet, hogy te bizonyos dolgokat nem is abba a kategóriába sorolnál, mint amelyikbe én tettem, de ez mindegy is. Számomra ezeknek a tevékenységeknek a tudatosítása és megléte egyfajta biztonságot, jó érzést jelent. Amikor az éves/havi/heti tervezésemnél végiggondolom a teendőimet, ezeket a fenti dolgokat is igyekszem tudatosan beilleszteni a naptáramba, gondosan ügyelve arra, hogy lehetőség szerint egyik dimenzió se maradjon ki. Az, hogy eljutottam idáig, egy óriási önismereti folyamat eredménye, gyakorlatilag az egész 2018-as évem erről szólt.

Persze vannak olyan időszakok, amikor nem fér bele minden, vagy eltolódik a hangsúly egyik, vagy másik irányba, de szerintem a jó önismeret alapja, ha tudatosan odafigyelsz magadra, és az igényeidre. Akkor működik igazán klasszul az önszereteted, ha a saját magaddal töltött időt is betervezed a mindennapjaidba, így megakadályozhatod azt, hogy kizsigereld magad és idő előtt kiégj, még akkor is, ha egyébként nagyon szereted a munkádat.

Nálam ezek a dolgok működnek. És mi a helyzet veled? Te hogyan töltődsz?